VIDÁM

Zötykölődtem a buszon, és mintha ezer kéz fojtogatott volna, úgy éreztem magamat. Kinyitottam a bejárati ajtót, beléptem, és csak annyira emlékszem, hogy sírva beszélek anyával a konyhában, hogy én ezt nem bírom így tovább, nem csinálom egy percig se, szörnyű az egész…….! De most álljunk meg, mert vissza kell mennünk az időben, nem is kicsit, hogy meglássuk mi történt valójában.Anno egy városi általános iskola tornatermében kezdődött minden. Egy hisztis kislány, és egy tesi tanárnő harca. Igen, a hisztis kislány én lennék, a tanárnő, pedig Kiss Klári néni, aki még akkor sem adott repülőjegyet a kezembe egy melegebb tájék felé, amikor én a déli fertályomat a parkettához vertem. Türelem, türelem, hát, ha ebben az esetben nem is rózsát, de egy hisztijét levetkőzött leányzót teremtett egy éven belül. Az iskola kézilabdacsapatában kapus lettem, és a sport sok pozitív dolgot képes kihozni az emberből. Én első ütemben megtanultam veszteni, és azt, hogy küzdeni kell, amíg lehet. Első diákolimpiánkra a mai napig emlékszem, amikor összesen egy cserejátékossal indultunk neki a megmérettetésnek. Másodikosok voltunk, és ezüstérmet akasztottak a nyakunkba. A legjobb kapus címet én nyertem el, azt hiszem, úgy éreztem magamat, mint aki Nobel-díjat kap. Teltek az évek, a kézilabdacsapatunk ügyesedett, területi, megyei, országos versenyen vett részt, és én imádtam a kapuban állni. Jó volt egy-egy győztes meccs után a szüleimnek arról mesélni, hogy mit szerencsétlenkedtem össze a játék alatt, vagy mit védtem ki. Soha nem éreztem tehernek, hogy edzésre kell mennem. Újabb évek múltak el, még mindig „portásként szolgáltam”, amikor 13 évesen megkeresett a helyi profi női kézilabdacsapat edzője. Mondta, hogy látott védeni, és lát bennem fantáziát. Szerintem én a felhők között járhattam a boldogságtól. Úgy éreztem magamat, mint akit mondjuk a Dunafer trénere keres meg személyesen. Elkezdtem edzésre járni. Kapusedzés, ami annyiból áll, hogy sok labdával fejlesszük a hálóőr képességeit. Voltak feladatsorok, amiket végig kellett csinálni, a meccsek előtti bemelegítéshez tudnám hasonlítani, csak éppen bonyolultabb balett mozdulatokkal, és medicinlabdákkal tarkítva 2 órán keresztül. Ezek a nagyobb kézilabdacsapatok csak igazolt játékosokat játszatnak, hát nekem is meg kellett csináltatni az igazolványomat, ahol akadályokba ütköztünk. 11 évesen szívműtéten estem át. Most jött a nagy kérdés az orvosoknál: engedélyezhető az élsport, vagy sem? Természetesen a vélemények megoszlottak, de a végén sikerült a pecsétet rányomni az igazolványomra és a sorsomra is. Eljárogattam meccsekre, ismerkedtem a csajokkal, de azt vettem észre, hogy feleannyira nem érzem jól magamat a pályán, mint annak idején, sőt még a csapattársaimmal sem tudok úgy elröhögcsélni. Furcsa volt a dolog nagyon, de rábíztam magamat az időre. Először csak kapusedzésre jártam, aztán egy idő után a csapattal közösen is meg kellett ejtenem néhány tréninget. Volt egy óra a tornacsarnokban, szerintem végig azt néztem, hogy mikor lesz már vége, mert utáltam az egészet. A tesiórák akkoriban az általános iskolámban a semmivel értek fel, a fizikai állóképességem hagyott maga után kívánnivalót, és nem bírtam a hajtást. Egyik alkalommal szóltam az edzőnek, és erre mit vágott a képembe? „Végig kéne dolgozni a tesiórákat!” Nem volt elég, hogy rosszul voltam, még a lelkembe is beletapos, mellesleg a lábam akkor már sajgott, mert nálam jóval idősebbek álltak a kapuval és velem szemben is. 18 kontra 13 éves? Jól cseng. Ez után az edzés után mentem haza teljesen kiborulva, és ekkor vetettem véget a dolgoknak.1 hónapig megmaradt színváltós kézilabda nagyságú és alakú tetoválás a lábamon, keserű szájíz, ezek, amiket nekem a 9 hónapnyi élsport nyújtott. Mi a sport? Ami élményt nyújt, amit imádsz csinálni, nem szenvedsz tőle. Mi az élsport? Eredmény, eredmény, eredmény, ez a három szó fontos az egészben. Nem az, hogy Te jól érezd magadat, vagy egészségesen élj, hanem az aranyérmek, kupák, amiket hegyszámra kell begyűjteni. Amíg egészséges vagy és ügyes, addig a csúcsról figyeled a többieket, ahogy kapaszkodnak fel hozzád, de amint lesérülsz azonnal a lejtő alján találod magadat, és az benne a rossz, hogy amire Te felérsz, addigra a csúcson már rég áll helyetted valaki más. Az élsport olyan, mint egy rossz szerető, akinek csak addig kellesz, amíg tökéletes vagy. A nagy sportolók gazdagságát irigyeljük? Mi az valójában, hogy küzdeni, mármint a sport területén? Mekkora erőfeszítés? Mekkora áldozat? Lemondások tömkelege? Tisztában vagyunk mi ezekkel?  Csak elismerés jár azoknak az embereknek, akik ezt végig szenvedik.Nekem csak addig nyújtott a sport élményt, amíg nem haraptam bele a citromos részébe, mert akkor eléggé fancsali képet vághattam. A középiskolában újra elkezdtem védeni, de már azon vettem észre magamat, hogy félek a labdától, már nem érzem magamat…, ne kerteljünk, be kellett csuknom a kiskaput! Ki kellett mondanom, hogy VÉGE. Küszködtem a döntéssel, mert szeretni akartam az egészet, de valamit szeretni csak szívből, és nem akaratból lehet.Azt hittem a sportot utáltam meg, de rájöttem, hogy korántsem, mert eljárok kosarazni, és 3 év után most először tapasztaltam azt, hogy imádok edzésre járni és jó pályán lenni. Kezdő vagyok, de mégsem annyira, mint az utolsó 3 év „portaszolgálatban”, amit már 8 éve csináltam. 

Egerek és emberek, egy cím, ami az égadta egy világon semmit sem mond el. Ha belegondolunk, talán egy egerek által lakott bolygót képzelünk magunk elé, ahova az emberek valami véletlen folytán csöppennek, de lehetne egy rágcsálóirtó memoárja is, vagy ki mit képzel el a cím mögé, csak egy kis fantázia kell hozzá. Ilyenkor szoktuk a könyv rövid ismertetőjét elolvasni, ami leírja ugyan, hogy a könyv mit rejt magában, de nem ad választ rá, hogy a címben mit is keresnek egerek.

- Ne sajnálkozz, segíts, mert ember!-

„Senki sem követ el nagyobb hibát,
mint azok, akik csak azért nem
tesznek semmit sem, mert úgyis
csak egy kicsit tudnának tenni.”

Nem csak tanévet zártunk az Ipariban a péntek délutáni ünnepségen. Egy hosszú korszak zárult le az iskola életében. Egy olyan korszak, amire - azt hiszem - minden Iparis büszke lehet. És kiváltképp büszke lehet az elmúlt húsz évre Sándor László igazgató úr, aki negyven év után búcsúzott el az intézménytől.

Soha életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer kritikát kell írnom Darren Star által rendezett bármely filmről. Megtört a jég.

Már amikor tél végén megtudtam, hogy jön a világhírű sorozatot lezáró filmváltozat, csak úgy számoltam vissza a hónapokat. Aztán elérkezett a május, jött a világpremier és én is mint „alap” sorozat rajongó vártam már, hogy ott ülhessek a moziban…

Egyre közeledik július 15-e amikor öt napra ismét fesztiválvárossá változik majd Veszprém. Az ország, sőt Európa minden tájáról érkeznek majd vendégek városunkba, hogy részesei lehessenek annak a csodának, amit mi veszprémiek egyszerűen csak Utcazenének hívunk. Számukra - és talán nekünk is - jó kiindulási pont lehet az utcazene.hu weblap a hét megtervezéséhez.

(Weblapkritika és programajánló a továbbra kattintva)

Kedves Olvasónk!

Te most épp a VIDÁM méDIA csoport közös blogját böngészed, melyben veszprémi középiskolás fiatalok mutatják be városukat. Ha a jövőben állandó látogatója leszel lapunknak, gyakran olvashatsz majd cikkeket, interjúkat, naplóbejegyzéseket, láthatsz képriportokat és videókat Veszprémről.